!Tartalék betétek is érkeztek hozzá, több féle járatmintázattal rendelhetők, egészen elfogadható áron!
A Satisfyer márkanév alatt eddig elsősorban hölgyeknek szánt, főként prémium minőségű, és igen kedvező áru léghullámos stimulálókkal találkoztunk, ezért nagy érdeklődéssel vettük kézbe az új, uraknak szánt terméküket, a Satisfyer Men-t. Már mielőtt kézbe fogtuk volna a tesztpéldányt az volt az érzésünk hogy a gyártó biztosan megpróbál valami igen jó holmival előállni, ápolva az eddigi hagyományt, illetve mint ahogy azt írtuk, ez az első termékük ami nem hölgyeknek szól, szóval azt gondoltuk nem fognak hibázni.
Nem is tévedtünk, bátran ki merjük jelenteni, hogy szerintünk a Satisfyer Men az egyik legjobb ár-érték arányú eszköz a maszturbátor választékunkban.
A játékszer koncepciója hasonló a merev házas masztubároknál megszokottakhoz: a merev házban egy rugalmas betét kap helyet, aminek belső mintázata stimulálja a pénisz egészét használat közben.
A merev ház a Satisfyer Men esetében is megvan, de kiegészül két puha felülettet (az oldalakon) amivel apró mozdulatokkal felpumpálhatjuk a műanyag házban lévő tokot amibe maga a betét kerül. Ezzel szűkíthetjük a járat átmérőjét tetszésünk szerint, valamint a merev házon lévő két gomb valamelyikének lenyomásával ki is engedhetjük a bepumpált levegőt, így a járat visszanyeri eredeti átmérőjét.
A tervezők arrra is gondoltak, hogy a használat közben keletkező vákuum szívóhatását szabályozzuk. A játékszer csúcsos végén lévő kupak tekeréssel nyitható, így a szívó hatás szabályozható.
Maga a betét, ami ugye a legfontosabb része az eszköznek, egészen elképesztően puha, bőrszerű anyagból készült belül redőzött az intenzív stimulálás érdekében. A betét könnyen eltávolítható a tokjából, és könnyen vissza is húzható oda, így a tisztíthatóság nem jelent problémát, egy dologra kell csak ügyelnünk, az átmosás után száradjon meg teljesen a betét.
Valamint javasoljuk, hogy száradás után hintőporral szórjuk be azt, mert ezzel tovább megörzi rugalmasságát. Ajánljuk hozzá a Fleshlight ápolópúderét.
Mindent összevetve, figyelemebe véve a termék külső-belső adottságait, jó szívvel ajánljuk mindenkinek a holmit.
- Teljes hossza: 25 cm
- Befogadási hossz: kb. 22 cm
- A járat átmérője nyugalmi helyzetben: 1 cm (nagyon rugalmas, tágul)
- A járat mintázata: bordázott
- Szabályozható szorító hatás
- Szabályozható vákuum
- Esztétikus és diszkrét külső megjelenés, praktikus zárókupakkal
- A betét anyaga: bőrszerű, bőrbarát TPL gumi (Cyberskin)
- A tok: ABS műanyagból készül
- Síkosításához kizárólag vízbázisú készítmény ajánlott
(Használatba vétel előtt a járatban lévő műanyag csövet, el kell távolítani!)